KAPOSVÁRI EGYETEM

AKADÁLYMENTES HONLAP

2018. január 25.

A Dal elődöntőjében szurkolhatunk hallgatónknak

 

Saját dalával jutott be A Dal 2018 elődöntőjébe a Kaposvári Egyetem elsőéves színművész hallgatója. Dánielfy Gergely Azt mondtad című szerzeményével került a legjobb 30 közé. A 20 éves tehetség január 27-én, szombaton a Duna Televízió élő adásában versenyez majd a továbbjutásért.

 

A debreceni származású Dánielfy Gergely számára nem ismeretlen érzés, hogy kamerák kereszttüzében kell színpadra lépnie. Az egyik kereskedelmi tévén futó zenei tehetségkutatóban ugyanis már egyszer az élő adásig jutott. Most egy saját lírai szerzeménnyel készül a Dal 2018 elődöntőjére.

„Egyszer nem voltam túl jó hangulatban, leültem az ágyamra és elkezdtem játszani egy dallamot. Pár perc alatt meg is született ez a lírai szerzemény”

- emlékezett vissza a kezdetekre Dánielfy Gergely.

Ezt követően Völgyesi Árpádnak köszönhetően gyorsan elkészült a szöveg is, a stúdiófelvétel után pedig elküldték a szerzeményt a köztévé műsorának.

A 20 éves tehetség jelenleg egyetemünk Rippl-Rónai Művészeti Karán elsőéves színművész hallgató. Ez az időszak nem egyszerű Dánielfy Gergely számára, hiszen nemcsak a Dal élő adására, hanem társaival együtt vizsgára is készül. A fiatal fiú bízik benne, hogy különleges lírai szerzeménye a szakmai zsűri és a közönség tetszését egyaránt elnyeri. S, így akár Lisszabonban az Eurovíziós Dalfesztiválon is felcsendülhet az Azt mondtad című szerzemény.

Dánielfy Gergely január 27-én a Duna Televízió élő adásában lép majd színpadra. Szavazatukkal támogassák hallgatónkat, hogy továbbjuthasson a Dal döntőjébe.

KAPCSOLAT

KAPOSVÁRI EGYETEM

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40., Pf.: 16.
Tel.: 82/505-800, 82/505-900 | Fax: 82/505-896

 

ÍRJON NEKÜNK!

Creative Commons Licenc

ADATVÉDELEM   IMPRESSZUM   ADMIN